MALÉV SC KOSÁRLABDA SZAKOSZTÁLY

 

A MALÉV SC. 1946-ban alakult. A Kosárlabda Szakosztály a repülőtéri dolgozók és baráti körükből verbuválódott 1960-ban. A csapat a BKSZ szervezésében működő bajnokságban szerepelt. Időközben A MALÉV-nél helyezkedett el több kosaras is. Pl.: Tuboly, Gabányi, Újhelyi. Később csatlakozott a csapathoz Judik, Gyulai, Halmi, Dr. Banna, Gyurasits, Pólik, Fehér. Így az 1970-es évek végén a csapat kinőtte a Budapest bajnokságot.

Az akkori elnök, Vilmos Endre úr lehetővé tette előbb az NBIII, majd később az NBII-ben való szereplést. Ennek lehetőségét az új játékosok Todika, Mócsi, Dávid Kornél érkezése tette lehetővé. A csapat annyira megerősödött és sikeresen vette az akadályokat, hogy az NBI/B-ben indulhatott. Az akkori csapat tagja volt még Demeter, ifj. Judik, Hász, Abeljanov és Zsarkov is. Sajnos a megfelelő támogatás hiánya miatt csak 2 évig élvezhettük a felsőbb osztályt. A felnőtt csapat azóta is az NBII-ben szerepel. A feltételek miatt (heti 3 edzés) nem tudtunk szakmailag előre lépni. Azt azért elértük, hogy évenként egy-két fiatal beépül az NBII-es keretbe. 1997-ben egy sikeres csapat jött össze szinte 18-20 évesekből. A bajnokság végén tehetetlenül néztük, hogy a kezdő csapat játékosait az NBI/A csapatai elszippantották (pl.: Ughy, Puskás, Győr, Pál). A fizetség értük szerelés, labda, edzőtábor volt, amiből persze egy-két dolog nem realizálódott. Így újra kellett a csapatot építeni és lassan sikeressé tenni a bajnokságok során.

2004-ben újabb nehézséggel kellett szembenéznünk, amikor is a MALÉV SC pénzügyi okokra hivatkozva megvonta támogatását szakosztályunktól, de a mérkőzésekre a termet továbbra is biztosította. Több próbálkozást tettünk arra, hogy a szakosztály együtt maradhasson. Az egyik legfőbb segítséget régi játékosunk, Hidvégi Attila nyújtotta. Az Ő hathatós támogatásával rendeződött a szakosztály anyagi helyzete. A másik forrás az időközben megalapított közhasznú alapítványunk volt.

Pozitív fordulat állt be szakosztályunk életében, amikor 2011-ben a MALÉV SC újra a szárnyai alá vett minket a XVIII. kerületi Önkormányzat támogatásával egyetemben. Ez a kapcsolat azóta is harmonikusan működik. Nagy segítség még a 2011 óta sikeres TAO pályázatainkon elnyert bevételek is.

Jelenleg hat csapat alkotja a szervezettséget (6 utánpótlás, 1 felnőtt, 1 NBII).

Legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy - 2005-ben, amikor egy másik egyesület edzőstől elcsábította a két utánpótlás korosztályú csapatunkat – visszaállítsuk a piramis felépítményt szakosztályunknál. Ehhez az kell, hogy pótoljuk az elvesztett két korcsoportot. A növekvő létszám esetén új edzési lehetőség után kell néznünk (ez lehet egy másik bázis-iskola kialakítása is).

Szakosztályunknál 1988. óta folyik szervezett utánpótlás nevelés.

Alapfeladatunknak tekintjük az NBII-es bajnokságban szereplő felnőtt csapatunk részére folyamatosan biztosítani tehetséges játékosok nevelését. Jelenleg is két ifi korú játékost szerepeltetünk a csapatban. Ifjúsági korú játékosok részvétele a felnőttek edzésén – az átmenet megkönnyítésére- már évek óta bevált gyakorlat.

Ugyan ilyen fontos szempont, hogy a kosárlabda sportágat nagy kedvvel művelő gyerekeknek szeretettel és maximális tudásunkat adva lehetőséget biztosítsunk az edzéshez és versenyzéshez. Az iskolai sport hiányosságai miatt sportegyesületekre hárul a tanuló ifjúság foglalkoztatása. Ezért fordulhat elő, hogy a minőségi sport igényeinek kiszolgálása mellett feladatunk a tömegsporttal való foglalkozás is. Pl.: a XIX. kerületi Vass Lajos Ált. Iskolában és a XVI. kerületi Móra Ferenc Ált. Iskolában heti alkalommal két óra hosszan kosárlabda sportfoglalkozást tartunk.

Vonzási körzetünk a XVII., XVIII., XIX., XX., kerületek általános iskolái és közép iskolái, de volt már vecsési, üllői, monori és gyáli lakosú tanulónk is.

Bázisiskoláink a XIX. ker.-i Csokonai utcai Vass Lajos Általános Iskola és a XVI. ker.-i Móra Ferenc Általános Iskola tornatermei, a mérkőzések helyei pedig a MALÉV SC játék csarnoka.

A csapatok szervezését, edzések vezetését és versenyeztetésüket 7 fő végzi: Bobos Csaba szakosztályvezető, Horváth János technikai vezető, Balogh Mónika, Fehérvári Norbert, Szarka Sándor, Jánosi János edzők. Segítségünkre van még régi utánpótlásedzőnk Varga Sándor is.

Közös célunk továbbra is, hogy sikeres csapatokat versenyeztessünk és minél több játékost tudjunk megnyerni és képezni szeretett sportágunk számára.